Vaád Éva 1947-ben született Budapesten. Mindig a művészetek közelében élt. Édesapja - Vaád Ferenc költő, újságíró, színikritikus -, valamint kortársai, művész-barátai nagy hatással voltak rá. Első verseit 15-16 éves korában írta, ekkor kezdett el festeni. Részt vett országos kiállításokon is. Három gyermeke született, majd 28 éven át egy tervező vállalatnál dolgozott műszaki rajzolóként. A vállalat felszámolásakor újra festeni kezdett. Nagy szerencséjének tartja, hogy ezidőtájt találkozott a Poly-Art Alapítvánnyal, amely az érdi művészekért jött létre. Egyre többet festett, otthonában megnyitotta a „VÉ” Lakásgalériát, ahol saját munkáin kívül az érdi művészek alkotásait is bemutatja.
 
Dr. Tállai Katalin, a Poly-Art megálmodója volt az, aki az agyag, a raku kerámia felé fordította figyelmét. Az ő munkái alapján szeretett bele ebbe a műfajba, ami egy XVI. századbeli japán technika. (A módszert teáscsészék készítésére fejlesztették ki. A raku égetés során az edényen hajszálrepedések keletkeznek, így a kész tárgy nem ad csilingelő hangot, ami megzavarná a teázás szertartásának csendjét.) A zsengélés után nem hagyományos mázakkal vonják be a tárgyakat, hanem oxidokkal dolgoznak. A raku kemencében fehér izzásig égetik, majd elvonják az oxigént. Így redukálódnak, alakulnak ki a különleges színek, archaikus jellegek, ősi formák.
 
Munkái számos budapesti és vidéki nagyvárosi galériában megtekinthetők

„Vaád Éva szenvedélyes munkássága főként a raku technika művelésében hozzájárult a Poly-Art alkotóközösség eredményes festő – kerámia művészi tevékenységéhez.
 
Műveivel 1996 és 2005 között számos kollektív és hét önálló kiállításon vett részt.
 
Határozott egyénisége jó hatással van művésztársaira. Egyedi stílust, formavilágot hozott létre, a raku technikán kívül különböző mázakkal is kísérletezik. A természet szépsége, a növény – és állatvilág varázslatos átalakuláson megy keresztül, amikor egy-egy virág, inda végleg helyet kap vázáin, tálain, faliképein. …
 
A szecesszió által kedvelt növény- és rovarvilág, halak, rákok, csigák, gyíkok hullámzó megjelenítését, ábrázolásmódját mintegy mérnöki szűrőn fegyelmezetté formálta modern világunkhoz.
 
Nem vette igénybe a harsogó színű mázak csábítását, halvány lila, kék, szürke, esetleg az ezüst árnyalatai alkotják színvilágát.”(Majorné Bániczki Julianna, művésztanár)