Érd-Ófalutól délre és nyugatra megközelítően északnyugat-délkeleti irányban húzódik a Duna felől hegynek tűnő letörés, melyet a folyó alámosása formált meredek lejtőjű hegyoldallá. A térképen a Kakukk-hegy és a Sánc-hegy elnevezés olvasható.
 
A partomlások és suvadások természetes feltárásként mutatják be az Érdi-magaspart geológiai felépítését. A pannon agyagrétegekből felépülő magaspartot egyesek tévesen löszfalnak vélik. A félrevezető formai hasonlóság ellenére, figyelmesebben szemlélve megkülönböztethető az egynemű löszanyag a változatos, agyagból, homokból és márgából felépülő pannon rétegektől. A lösz Érden és környékén csak kis foltokban, mélyedésekben felhalmozódva figyelhető meg.
 
A Sánc-hegyen megfigyelhetőek a keleti-pusztai, sztyeppei növényfajok, valamint a hazánkba délről bevándorolt mediterrán növények. A terület flóráját 1944-ben Boros Ádám botanikus tanulmányozta. Ő írta le az osztrák üröm (Artemisia austriaca), a pontusi üröm (Artemisia pontiasa), a hosszúvirágú sziléne (Silene longiflora) és a sárgavirágú len (Linum flavum), valamint számos más növény helyi fellelhetőségét.
 
A területet a geológiai és botanikai különlegességek, valamint a régészeti lelőhelyek miatt 1985-ben védetté nyilvánították.

A területen egyedülálló geológiai és botanikus különlegességek valamint a régészeti lelőhelyek miatt javasolt felvenni a helyi értéktárba.