Budapesten született 1951-ben, de hatéves koráig a csemői tanyavilágban élt. Ez az élmény erősen meghatározó lett nemcsak személyiségében, de a költészetében is. Aztán a család Budapestre költözött, itt járt általános iskolába.
A Fóti Gyermekvárosban végezte el a középiskolát, majd a Szombathelyi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát népművelő-könyvtáros szakon.
Aktív időszakában végig népművelőként és könyvtárosként dolgozott Budapesten, Érden, Százhalombattán és Törökbálinton.
A Magyar Népfőiskolai Társaság tagja annak megalakulása óta.
A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban szervezi a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemet, amely már a 19. évét kezdi meg.

1985 óta Érden él, egész költészete itt bontakozott ki, itt fejlődött, az érdi talajban gyökerezik.
Öt önálló verseskötete van, több antológiában szerepel, valamint folyóiratokban jelennek meg művei folyamatosan ( Aranypor, Agria, Duna-part, Életünk, Jel, Kelet Felől, Napút , Stádium).
Tagja a Magyar Írószövetségnek (2014.)
2017. jan. 22-én Érd MJV Művészeti Díjat kapott.

Formailag és tartalmilag is változatosak a kötetei, a létezés alapkérdéseivel foglalkoznak, ugyanakkor az élet apró csodáit is rögzítik. A szerző tömören, feszes formában fogalmaz. Egyéni látásmódja, gazdag eszköztára megérinti az olvasót. Tisztaság és visszafogottság, természetesség és kesernyés pátosz húzódik meg ugyanakkor az egyes költeményekben, ami csak növeli a rejtőzködés valódiságát, hitelességét. Az elmúlás jelentéstartalmain túl köteteiben találunk szép számmal olyan verseket is, amelyek az élet egyértelmű igenléséről, a természet és az ember harmonikus kapcsolatáról, a szerelemről szólnak és szakrális témákról. Csontos János a költőnő második könyvének hátsó borítóján így értékel: „Megfogalmazásai találóak, olykor kifejezetten aforisztikusak. Mégis akkor van igazán elemében, ha a szakralitás mezsgyéjére lép: itt az atavisztikus Mária-jelenésektől a bor kultuszáig ível a szemhatár. Hamvasi, orfeuszi világ ez: belső zarándoklat, de folyton a hűtlen külvilágra sandítva”.