Dénes Mercédesz Első magyar Európa Bajnok női birkózó

Sport

Bemutatás


Dénes Mercédesz 1994-ben született. Mivel a családban mindenki sportolt, ezért ő sem lóghatott ki a sportból, a birkózást választotta. Gyerek kora óta az Érdi Spartacusban (kezdetben a Teleki Sámuel Ált. Isk. tornatermében) ismerkedett a birkózással, Tar Mihály és Südi Gábor kezei alatt nevelkedett.
 
2010-ben Mercédesz teljes erőbedobással vett részt az edzéseken, és maximálisan végezte el az edzői által kiírt munkát. Augusztus elején következett a kadet Európa-bajnokság, amit a téli olimpia sportcsarnokában bonyolítottak le, Szarajevóban. Merci súlycsoportja az 52 kiló volt, ahol igen szép számmal álltak mérlegre a kadet női birkózók. A magyar versenyző lengyel, fehérorosz, cseh és orosz versenyzőket legyőzve, nagyon magabiztos birkózással, megérdemelten vehette át az Európa-bajnoki aranyérmet.
 
Dénes Mercédesz ezzel történelmet írt, hiszen ő az első magyar női birkózó, aki világversenyen aranyérmet szerzett hazájának. A 16 éves birkózó lány ezzel igencsak magasra tette a mércét.
 
Jelenleg a junior és a felnőtt birkózó válogatott tagja.

Indoklás


Dénes Mercédesz ma is Érden, az Érdi Spartacus SC egyesületében sportol.
 
Spottörténeti érték az általa elért eredmény.

Értékőr: Brunczvikné Máté Ildikó

Érdikum - Technológia: EUSAN Kft.