Benkóczy Péter autodidakta festő alkotásai

Kulturális örökség

Bemutatása:


Benkóczy Péter

Egy Győrffy nevű rajztanár fedezte fel, hogy az ifjú Benkóczy Péternek van némi affinitása a rajzhoz, festészethez. A késztetés olyan erős volt számára, hogy ecset híján öccsének zsenge hajából készített ecsetet, mert festenie kellett.
 
Aztán az életre készülődés, a tanulmányok, családalapítás, gyermeknevelés időszakaiban éveken keresztül szunnyadt ez a vágy, de olaj- és gázmérnöki munkája mellett mindig is tudta, egyszer valaha még festeni fog.
 
Ez a pillanat 1998-ban következett be, amikor felesége, s egyben múzsája, Márta, egy alap akvarell festőkészlettel ajándékozta meg. S ekkor Benkóczy Péter végre szabadon engedhette fantáziáját: képei azon tájakon készültek, ahol megfordult vázlatfüzeteivel. Fogva tartják őt a szerelmetesen szép erdélyi tájak, hazai hegyek, völgyek, falvak, tanyák és a mediterrán térség hangulata.
 
Képei azon tájak lenyomatai, ahol megfordult vázlatfüzeteivel.
 
Első önálló kiállítása Barangolásaink címmel 1999-ben volt.
 
1996 óta Érden alkot, képeivel rendszeres támogatója az érdi Székely bálnak.

Indoklás:


Kalotaszegen jártam

Gonda Zoltánnal és Kőrösi László ref. lelkésszel 2002-ben megalapították a Nagypetri Művésztelepet, amelynek azóta is szervezője. A művésztelep résztvevői Erdély-i és hazai magyar festők, grafikusok.
 
A festő tagja az OKIT társaságnak.
 
Rendszeres résztvevője művésztelepeknek. 2006-évben a Velencei festőverseny különdíját, 2011-ben a Hévízi festőverseny fődíját nyerte, pasztell festményeivel.
 
2014 januárjában zárta be 50-dik önálló kiállítását Veszprémben.
 
Festményei megtalálhatók a hazai gyűjtőknél, az USA-ban, Brüsszelben, Bécsben, az erdélyi Nagypetriben, Zsobokon és sok más helyén a világnak.

Értékőr: Brunczvikné Máté Ildikó

Érdikum - Technológia: EUSAN Kft.