Budapesttől 30 kilométerre, Százhalombatta-Érd határában a Duna mentén húzódó magas löszplatón, körülbelül 50 hektárnyi területen található Európa egyik legnagyobb, mintegy 100 koravaskori halomsírt számláló temetője.
 
A halomsírok első tudományos igénnyel dokumentált kutatását Luczenbacher János végezte, aki nevét az érdi ásatások hatására Érdy Jánosra változtatta. A 19. századi régész 7 halomsírt tárt fel, a mondák és elsősorban Kézai Simon hatására a halmokat hun korinak tartotta. Ugyanabban az évben Varsányi János mérnök felmérte és beszámozta, az akkor még látható 122 halomsírt. 1876-ban a Magyarországon tartott ősrégészeti világkongresszus résztvevői is kilátogattak a helyszínre.
 
A lelőhely modern, korszerű kutatását 1978-96 között Holport Ágnes régész végezte. Kutatásai nyomán bizonyított tény, hogy az érd-százhalombattai halomsíros temető koravaskori, az ún. hallstatti kultúrába tartozik. Holport Ágnes tisztázta a sírkamrák szerkezetét, a halom feltöltés módszereit.
 
Az egykori halmok száma mára jelentősen csökkent az intenzív mezőgazdasági munkák miatt. A terület a közelben található bronzkori és vaskori földvárral együtt kiemelten védett természeti és örökségvédelmi helyszín.
 
A középkori krónikásaink által táplált, máig élő, a hunokkal és Attilával kapcsolatos romantikus mondákat a régészeti kutatások bár megcáfolták, új, konkrét ismereteket adtak a vidék múltjára vonatkozóan.

A halomsírmező Európa egyik legnagyobb, mintegy 100 koravaskor halomsírt számláló temetője nemcsak régészeti leleteivel írta be magát a történelembe, de gazdag mondavilág is kapcsolódik hozzá.