Minaret

Épített örökség

Bemutatás


Magyarország három ép minaretjének legkisebbike a 23 méter magas érdi minaret. (Az egri és pécsi mellett) A Hamza bég által a 16. század közepén épített palánkvár török és délszláv, de iszlám hitű katonái számára épült a 17. században a dzsámi, amelyből csak a minaret maradt meg. Hosszú ideig csonka volt, de 1970-ben csúcsát rekonstruálták, így ma már fel lehet menni erkélyére, ahonnan a müezzin hívta imára az „igazhitűeket”. A dzsámi alaprajzát (10X11 m.) egy alacsony kerítés rajzolja ki. Imitációként egy betonfülke jelzi a Mekka felé tájolt hajdani mihráb fülkét. A minaret a közelben bányászható sóskúti mészkőből készült, de rekonstruált részét a műemlékvédelmi szabályok alapján vasbetonból toldották hozzá, hogy az eredetitől elüssön. Az 1999. évi újabb rekonstrukciókor szép színes motívumok bukkantak elő az erkély alatti vakolat alól. Bejáratához lépcsőn kell felmenni és 53 fokú csigalépcsőn lehet feljutni erkélyére, ahonnan szép körpanorámában lehet részünk, egészen a Budai hegyekig el lehet látni.

Indoklás

A minaretet, mint az iszlám török építészet remekét műemléki értéke és ritkasága miatt javasoljuk a helyi értéktárba felvenni.



Értékőr: Kovács Sándor

Érdikum - Technológia: EUSAN Kft.