Szabó „Szikla” Szilárd grafikái

Kulturális örökség

Bemutatás

1974. Budapesten született. Iskoláit Érden illetve Veszprémben végezte.

A rajzolás iránti érdeklődés végigkísérte tanulóéveit. Tanulmányai mellett autodidakta módon különböző tanfolyamokon és szakkörökön ismerkedett a festészet és a grafika különböző technikáival.

Érden, Eőry Emil képzőművész szakkörében tanulmányok rajzolásával kezdte, majd a veszprémi egyetem önképzőkörében a festés – rajzolással foglalkozott. Első aktjait a Budai Rajziskolában készítette.

A sokszorosító grafikai eljárásokat /rézkarc, kőnyomat, szitanyomat/ a Képzőművészeti Egyetem tanfolyamán sajátította el.

Jelenleg Fiók László festőművész alkotókörének tagja.


Számtalan csoportos kiállításon szerepeltek rajzai. A Csuka Zoltán városi könyvtárban majd a Zenei könyvtárban láthattuk néhány érdi témájú rajzát. Első önálló kiállítása 2015.-ben a Szepesi Gyula Művelődési Központban volt.


Indoklás

Az évtizedek alatt összegyűlt, kizárólag érdi témájú művekből indította el az „Érdi Rajzok” blogot. Ennek révén csatlakozott a nemzetközi Urban sketcheer mozgalomhoz /városi rajzolók/, ahol közel egy tucat magyar résztvevő van. Aki ebben a nemzetközi blogban nézelődik, könnyen rátalál Szabó Szikla Szilárd révén a mi városunkról készült rajzokra: http://erdi-rajzok.blogspot.com/

Értékőr: Kotroczóné Klopfer Teréz

Érdikum - Technológia: EUSAN Kft.