Elek Mihály fafaragó alkotásai

Kulturális örökség

Bemutatás


A Mezőhegyesen 1939-ben született Elek Mihály 1957-től lakatosként dolgozott a GANZ-ban. 10 év után kisiparosnál parkettásként, majd 1972-től önálló parkettás vállalkozóként dolgozott, hogy egyedül felnevelje két gyermekét.
 
Kis gyerekkorától faragott (gulyásbot, karikás ostor) de tanulni a faragást, rajzolást nem állt módjában. Kevés pihenőidejében, saját ötletei, elképzelései alapján faragta mindig egyetlen darab fából a szobrait.
 
Főleg munkásembereket, a paraszti élet mozzanatait, az éhezést, nyomorúságot jeleníti meg. Ugyanakkor az élet szépségei, mint az anyaság, család, szerelmespár, szép női alakok is szerepelnek a palettán. Érzelmeket tud megjeleníteni a fából, némely alkotása nagyban megvalósítva köztéri szoborként is megállná a helyét.

Indoklás

Él közöttünk egy egyszerű, dolgos munkásember, akinek a tehetségét senki nem értékelte, de ő csak faragott, kifejezte, levezette érzéseit és ezt meg lehet, meg kell mutatni.
 
Ez az ő egyetlen kincse, tiszteletre méltó életműve.


Értékőr: Benkóczy Márta

Érdikum - Technológia: EUSAN Kft.